Fogalmam sincs, hogyan kezdjem. Egy rövid bemutatkozás mindenesetre nem árt. Zoltán vagyok. A számtalan testvérem és unokatestvérem között úgy nőttem fel, mint a család legkisebbje. Mindig is szerettem és büszke voltam az őseimre, és szeretem a természetet.
Most hogy a rövid bemutatkozás megvolt, megint csak azzal akadtam el, hogy hol is kezdjem, illetve innen hogyan folytassam. Azt hiszem, belecsapok a közepébe. Egy évvel ezelőtt azt az életet éltem, amit a nagyvárosi emberek legtöbbje. Bejártam a városba minden nap, tettem a dolgomat, aztán hazamentem, tanultam, azután pedig kikötöttem a számítógép előtt. Testalkatomról illik tudni, hogy azon kevesek közé tartozom, akik a két mellük között egy mélyedéssel születtek (Pectusexcavatum). Ez a deformitás, ami egyébként nem tartozik a legsúlyosabbak közé az én esetemben, amellett hogy a tüdőm kapacitását lecsökkenti, rendkívül frusztrálttá tette a gyerekkorom egy-két évét. Szóval ez a deformitás, és a mozgás hiánya pár éven át azt eredményezte, hogy olyan szinten legyengültem, hogy kéthetente ágyba vert valami betegség. Nyeltem a gyógyszereket, elkeseredtem, hiányzott az a motiváció, ami kihúzott volna ebből az utálatos gödörből. Egyszerűen halvány lila fingom nem volt arról, hogy mit kezdjek az életemmel, és ezért az iskolát hibáztatom, mert semmivel sem segített ennek a megoldásában és pontosan tudom, hogy a korombeliek 80-90 százalékának a mai napig fogalma nincs róla, mit akar az élettől. Egy nap, mikor szokás szerint a gép előtt üldögéltem, az egyik testvérem, akivel egyébként nagyon sok közös vonásunk van, odajött hozzám és a maga lényegre törő módján így szólt: "Te, ennek semmi értelme, amit csinálsz, eltelik az életed teljesen fölöslegesen. Ennyi erővel beledőlhetnél a saját kardodba vagy kiáshatnád a saját sírodat és belefekhetnél." Egyáltalán nem az zavart, amit mondott és ahogyan, nem sértődtem meg rajta, mert ismerem már a természetét és nem is voltam már olyan kis érzékeny lelkű taknyos. Ami zavart és hihetetlenül fejbe vert (és kijózanított), az az hogy mennyire igaz volt. Ez a lelki seggberúgás kellett ahhoz, hogy végre észhez térjek. Az tudja értékelni és óvni az egészségét, aki már egyszer megtapasztalta, hogy milyen nélküle élni. Nekem kellett ez a több mint egy éves betegeskedés ahhoz, hogy rájöjjek, micsoda érték az egészség. Elvesztettem egyszer és olyanná váltam, mint az aggastyánok. Elkezdtem hát kutakodni. Mi az, ami érdekel, mi az, ami gyerekkoromban érdekelt? Ekkor valami bepattant a fejemben. Az íj. Mindig is szerettem a fegyvereket, a katonákat, az erőt és mindent ami, primitív gyermeki lelkemben az igazi férfiassággal volt összeköthető. Az ősi fegyverek közül pedig az íj tetszett a legjobban mindig is. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, az alakja tetszik, és az egész, Isten tudja miért, de szeretem. Hát akkor készíteni kéne egy íjat! Végül is nem lehet olyan bonyolult, egy meghajlítható anyag, egy zsinór, meg pár hegyes bot, tollakkal az egyik végén.
Kutatni kezdtem az interneten, hogy mit is lehetne és hogyan. Ráleltem a PVC íjakra. Meglepő módon PVC csőből kiváló íjat lehet készíteni, erőset és strapabírót. Aki nem hiszi, járjon utána. Hát készítettem egy íjat. Azonnal beleszerettem és feszítettem, amíg vérhólyagok nem nőttek az ujjaimon, amíg a tollak fel nem szaggatták kezemen a bőrömet és a húsomat.Nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy tökéletesítsem a technikámat. A sok kutakodás után ráleltem még valamire, illetve még valakire, aki akkora hatással volt rám, hogy egészen megváltoztatta az életemet. Ő Kassai Lajos. Ő a mai lovasíjászat harci művészetének megalkotója. Erről az emberről sokat fogok még írni.
Kassai Lajosban felfedeztem mindent, amire szükségem volt. Az ősök tiszteletét, a fegyelmet, a természet szeretetét és a harcost. És végül, de nem utolsó sorban megismertem a lovakat. Ezek az állatok is mindig lenyűgöztek. Mielőtt bárkinek jurtában lakó hippik jutnának az eszébe a lovasíjász szó hallatán, ajánlok egy rövid videót, hogy meggyőzzem az ellenkezőjéről. Fontos a hagyományőrzés, de ez nem csak erről szól. Egész pontosan így fogalmaz: „Nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.” Röviden és nagyon tömören: tisztességesnek kell lenni, erősnek kell lenni, egészségesnek kell lenni, és dolgozni kell.
Mikor a lovasíjászatot felfedeztem, akkor jött az igazi felismerés. Hát ez az! Ezt kerestem én. Mivel a természet nagyon közel áll hozzám, világosan következik, hogy hiszek abban, aki azt megalkotta. Hiszem, hogy azért születtem ezzel a már említett deformitással, hogy ne választhassam sem a katonai, sem a rendőri pályát és biztos vagyok benne, hogy ez a sok betegeskedés is kellett hozzá, hogy az irányt megtaláljam. Nincsenek téves képzelgéseim, nem hiszem, hogy kizárólag ebből fogok élni. De ez az az irány, amerre nekem mennem kell és hiszek benne, hogy valaki odafenn ezt így intézte nekem, mert ahogy mindenkivel, úgy velem is vannak tervei. Így hát idén beiratkozom a Kertészeti Egyetemre és feltett szándékom, hogy gazdálkodóvá és lovasíjásszá váljak.
Kárpáti Zoltán
Comments