Távol a családtól
A legrosszabb a külföldre költözésben a család „elvesztése” volt. Megszűntek a családi kirándulások, a közös szülinapok, a péntek esti borozgatások a nagyszülőknél. Hogyan éltük ezt meg mi?
Nekünk nagyon nagy előnyünk volt azzal, hogy ketten vágtunk bele, így teljesen egyedül sosem éreztük magunkat. A családunk legfontosabb tagját magunkkal vittük, így mindig volt velünk valaki, mindig számíthattunk egymásra, és mindig volt kihez magyarul szólni (egymással szinte kizárólag magyarul beszélünk). Ez az egyébként sem rövid (több mint 8 éves) kapcsolatunkat még szorosabbra fűzte. Egymás támogatására sokszor szükség volt, hiszen sehol nem könnyű új munkát és lakást keresni, nemhogy egy idegen országban, ahol törtük a nyelvet, nem ismertük a jogszabályokat és a törvényeket. Sőt, azokat a hétköznapi dolgokat, fortélyokat sem, amelyek egy németnek teljesen természetesek (például, hogy a gyalogoslámpák a zöld után azonnal pirosra váltanak, nincs villogó zöld). Sokszor a hivatalos levelek megértéséhez kettőnkön kívül egy online szótár, a Google és minimum fél óra is szükséges volt. Mindezek mellett azért sokszor elhatalmasodott rajtunk a honvágy is. Ezt azzal próbáltuk orvosolni, hogy minden lehetőséget megragadtunk egy hazaútra. Ez azonban időben, energiában és pénzben is sokba kerül, és minden alkalommal borzasztó érzés elhagyni a családot. Annak ellenére is, hogy nagyon jól érezzük itt magunkat és, hogy az utóbbi időben már „hazaérkezésnek” hívjuk, mikor visszatérünk Németországba. A családtagokkal történő kapcsolattartás a 21. században szerencsére már gond nélkül megy. Nem telik el úgy nap, hogy ne beszélnék vagy chatelnék a testvéreimmel, az unokatestvéreimmel vagy a szüleimmel. Meggyőződésem, hogy azóta többet beszélgetek anyukámmal, mint amikor közös házban laktunk. Ez alól az egyetlen kivételt a nagyszüleim jelentik, akiknek nehéz lenne elmagyarázni, mi is az a smartphone, a facebook vagy a snapchat. De telefonon így is bármikor elérjük egymást és a hétvégi családi összejöveteleken videochatelni is szoktunk velük.
Folyt.köv...
Berinkei Ottó
Comments