Itt van, megérkezett. Gyorsan, de kíméletesen és szépen született. Magát és engem is óvott. A karomban tartom, érzem az illatát, vizslatom az arcát, de még mindig nem hiszem el. Megszületett a második fiam.
És vele együtt életre kelt egy olyan "új" anyuka is, aki sokkal lazább, nyugodtabb, elnézőbb, türelmesebb. És persze fáradtabb is. Az éjszakai kelések, a két felé szakadás, a napi kis küzdelmek, az állandó pakolás (miért pakolgatok a gyerekek után, hisz 2 perc múlva újra kupi lesz...), Zalán nevelgetése kiszívják az erőmet estére.
Amikor mindkét gyerek elalszik, és csend lesz a házban, leülünk a férjemmel a kanapéra, és elkezdődik a mi időnk. Az eszünkkel tudjuk, hogy menni kéne aludni, de nem tudunk. Egész nap alig látjuk egymást, ezer meg ezer megbeszélni valónk van, szeretnénk nézni egy filmet kettesben, összebújva. Szeretnénk nassolni valamit, szeretnénk felkészülni a holnapra. És mire mindennel végzünk, már lassan éjfélt üt az óra. De nem bánom. Kellenek ezek a nyugodt órák.
Boross Nóra