Nóri múltkori cikke, A fejlesztés káros? arra késztetett, hogy külön bejegyzésben is megfogalmazzam a kisgyermekek fejlesztésével kapcsolatos véleményemet. Kisgyermekes anyaként kötelességemnek érzem a gyermekeim fejlesztését. Alapvető feladatom ez, mint a közvetlen ellátásuk. De amikor a fejlesztésükre, mint feladatomra gondolok, azt úgy értem, hogy az én feladatom az őket érő ingerek megválogatása: megszűrése és biztosítása. Vagyis a fejlődésükhöz ideális körülmények biztosítása a dolgom, ezzel szolgálom a fejlődésüket.
Minőségi ingerek?A gyermekeket érő ingerek megszűréséről mostanában nagyon sok szó esik. Viszont nagyon fontosnak tartom a szükséges ingerek biztosítását is. Nem rakétatudomány: aknázzuk ki a természetesen adódó lehetőségeket! Ahogyan a legtöbb anya ösztönösen is ezt teszi (amikor nem rohan): engedjük a gyereket a párkányokon, szegélyeken végigmenni mind a 101-szer, és a végén leugrani. Vigyük ki a levegőre, labdázzunk vele, ne láncoljuk 4 évesen babakocsiba, ragasszon, gyurmázzunk vele, simogassuk, meséljünk, énekeljünk. Sok anya automatikusan védekezni kezd - mielőtt bárki bármit mondana vagy gondolna-, ha nem minőségi ingereknek teszi ki a gyermekét. Mert érzik, hogy ez nem a megfelelő. Nincs is semmi baj egy-egy megfelelő rajzfilm megnézésével, vagy azzal, ha egyszer gyorsétteremben ebédel család. Az év többi napján pedig anya főz, gyerkőc felmászik-kiönt-összeken-kipakol és persze lelkesen segít mindenben.
Az a kérdés, hogy mennyire vagy tudatos mondhatjuk, hogy az ingerek biztosítása, a világ megmutatása a bennünk rejlő ősi tudás, amit tudatosabban vagy kevésbé tudatosanadunk a csemetéinknek. Melyik anya mondja/gondolja, hogy "Gyere, kicsim, gyurmázzunk, itt az ideje egy kis finommotorikus fejlesztésnek!" Sokkal inkább a "gyurmázzunk, mert az szuper dolog" megközelítés jellemző. Ha a gyermekeim elunják a "sima" gyurmázást, megmutatom nekik, milyen jó sárgaborsót és száraztésztát nyomkodni bele, vagy éppen villával érdekes felületeket kialakítani - a kötött pulóverrel való belekönyöklésre pedig már egyedül is rájönnek. Ez a kreativitás tudatos fejlesztése.
Észrevettétek, hogy vannak olyan gyerekek, akik imádnak hintázni? A közeli játszótéren van egy ilyen kisfiú. Ahányszor csak arra jártunk, ő mindig a hintában ült. Anyukája szerint ki sem lehet vakarni onnan. Tudjuk, hogy a hintázás az agyi idegkapcsolatok egy részét nagyon erősen fejleszti. Összefüggésben áll a mozgáskoordinációval, beszéddel, stb. Nos, ezt a kisfiút anyukája nem azért hintáztatja, hogy "rágyúrjunk egy kicsit a nervus vestibularisra", hanem azért mert a gyermeke ezt szereti. Mindeközben persze tudja ős is, milyen jótékony hatásokkal bír a hintázás. Mit csinál anya? Mit csinál a gyerek? Persze labdázni tanítás és labdázni tanítás között akkora a különbség, hogy azt zongorázni lehet. Szerintem az a jó, ha az együttlét nagyobb részében a gyerek aktív cselekvő.
Úgy értem, hogy kérdezzük meg magunktól, hogy mit csinál anya és mit csinál a gyerek? Ha a válasz túlnyomó részt: anya magyaráz, gyerek figyel vagy anya elmondja/megmutatja a tutit, gyerek megvalósítja, akkor érdemes elgondolkozni. Azért nézz rá a gyerekre! Szeretném leszögezni, hogy a napjainkban oly sokat hallott szlogen, miszerint a kisgyermek alapvető tevékenysége a szabad játék, nem egyenlő azzal, hogy a gyermeket teljesen szabadjára engedjük. Még ha egyedül is játszik a gyermek, a szülő feladata figyelni a gyerekre: ne tegyen kárt se magában, se másban. Válogassuk tehát tudatosan az ingereket, engedjünk nagy teret a felfedezéseknek de szabjunk ésszerű határokat is!
Kárpáti Ági
留言