Ülök a Kőhegy tetején, a szél süvít, szorosabbra tekerem magamon a pokrócot. Hűvös még a tavaszi este. Amerre nézek mindenfelé milliónyi apró fénypont jelzi, hogy alattunk lüktet a város. De én mégis a színpadot kémlelem, pontosabban a hegyoldalt, amely néhány hétre színpaddá változott.
Május közepén élő színházzá változott a Kőhegy, ugyanis megkezdődtek a 2018-as Budaörsi Passió próbái. Profi és amatőr színészek, statiszták, koreográfusok, világosítók, hangmérnökök és még sok-sok segítő együttes munkájából idén is megszületett a csoda.
Elsötétülnek a fények, alábbhagy a nyüzsgés, talán a szél is lassít egy kicsit. Kezdődik az előadás. Izgulok. Pedig most csak néző vagyok. Mégis előjönnek az emlékek és az érzések: néhány éve én is izgatottan készültem minden előadásra, mint a több száz statiszta egyike.
Két hónapon át minden szabadidőmet a passiózásra áldoztam. Imádtam. Fáradhatatlanul másztam meg minden nap a Kőhegyet, hogy újra és újra részese lehessek annak a mérhetetlen erőnek, ami ott, akkor körülvett minket. Igazi, összetartó közösség formálódott belőlünk.
És most újra velük lehetek, csak egy kicsit másképp. De erről az oldalról is nagyon tetszik.
Ez is egy olyan élethelyzet, amikor újra és újra emlékeztetem magamat, hogy mennyire jó nekem, mennyire csodálatos dolgot élhetek át. Jó mélyen elraktározom magamban ezt az érzést. 6 év múlva veletek újra, ugyanitt!
Fotók: Sari Ruth
Boross Nóra
コメント